Tisztelt vendégek, tisztelt szülők, kedves kollégák és kedves ballagó diákok!
Ma a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tizedik végzős évfolyama áll előttünk. Kedves végzősök, bár ti vagytok az iskola tizedik végzős évfolyama, számomra nem egy szám vagytok ebben a sorban, hanem arcok, hangok, történetek, közös emlékek, néha nehéz, de nagyon is emberi osztályfőnöki évek.
„Non scholae, sed vitae discimus.” – „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.”
Ez a régi latin gondolat, amelyet Senecanak tulajdonítanak, pontosan tükrözi a valóságot. Nem az iskolának tanultatok tizenhárom éven keresztül, hanem magatoknak és a ti szellemi fejlődésetek érdekében. Ugyanakkor az iskola nemcsak a tanulásról, felelésről és dolgozatokról szól, hanem a személyes kapcsolatokról is. Iskolai éveitek megalapozták a jövőtöket. Az itt szerzett tapasztalatok nemcsak a karrieretek határozzák meg, hanem azt is, hogy milyen emberként álltok majd helyt a családotokban, a munkátokban és a társadalomban. Elmondhatjuk tehát, hogy az iskola nem csak tudást adott, hanem az életre készített fel titeket.
Emlékszem 2022 őszére, amikor beléptetek az iskola kapuján, még útjukat kereső tinédzserek voltatok, nem tudtátok még, mi vár rátok, de kíváncsiak és karakteresek voltatok. Karakteresek és bátrak. El mertétek mondani, ha valami zavart, ha megbántva éreztétek magatokat, ha igazságtalannak tartottátok a tanárokat, vagy az oktatási rendszert. Karakteresek voltatok akkor is, amikor elmondtátok, hogy „oszi nem lesz ez így jó” vagy „milyen vázlat ez tanár úr?” Karakterre vall az a tény is, hogy volt aki elmondta, hogy nem szereti a történelmet, de mindezek ellenére megpróbáltatok alkalmazkodni a rendszer követelményeihez akkor is, ha abszurdok voltak vagy annak tűntek. Nem lógtatok sokat, kivéve az elmúlt heteket, amikor néha elmentetek, de ez is arra vall, hogy mennyire összetartó osztály voltatok.
Kirándultunk, kevesebbet, mint szerettem volna, de eleget ahhoz, hogy élményeket szerezzünk. Kilencedik elején csodás élményeket szerezhettünk a Nagyváradon eltöltött hétvégén, amikor az Ady Endre emlékmúzeum, vagy a Darvas-La Roche ház mellett végig kóstoltattátok velem a város összes bubble tea-ját. Élményeket szereztünk Déván is, ahol drága és hideg volt a szállás, de az esti séta a várhoz kárpótolt mindent. Kolozsváron szinte minden zöld héten vagy iskola másként héten ellátogattunk, ahol megnézhettük a történelmi múzeumot, a gyógyszerészeti múzeumot, a Szent Mihály templomot, a tűzoltó tornyot vagy a karácsonyi vásárt és sok más helyszínt. Mindezek hozzájárultak a személyiségetek fejlődéséhez.
Jó osztály voltatok, amelyre mindig lehetett számítani. Sohasem utasítottatok vissza semmit, mindenben részt vettetek. Sok esetben ti voltatok a kezdeményezők és munkátokkal, valamint jelenlétetekkel hozzájárultatok az iskolai élet jobbá alakításához.
A mai napnak van egy másik jelentése is, amelyről méltósággal kell szólnunk. Június 4-e van. A magyar emlékezetben ez fájdalmas dátum, Trianon napja. De itt, Erdélyben június 4-e nemcsak veszteségről beszél, hanem megmaradásról is. Arról, hogy az anyanyelv, az iskola, a közösség és az otthonhoz való ragaszkodás örökség és feladat.
Mindezt nem mások ellen mondjuk, hanem önmagunkért, azért, hogy tudjuk, honnan jövünk, mit kaptunk, és mit kell tovább vinnünk. A múltat nem azért elevenítjük fel, hogy benne maradjunk, hanem azért, hogy értsük, mi a dolgunk a jelenben – építeni. Ahogy Kölcsey Ferenc írta: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”
Kedveseim az építés, a fejlődés a kapott értékek kamatoztatása már a ti feladatotok lesz. Mindenki építse a maga útját bármerre is sodor titeket az élet. Azt szeretném, hogy amit itt tanultatok, ne maradjon az iskola falai között. Vigyétek tovább a tudást, az anyanyelvet, a tartást, a józan gondolkodást és azt az emberséget, amely nélkül semmilyen siker nem ér igazán sokat.
Köszönöm a szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket, és hogy ezekben az években mellettük álltak. Tudjuk, hogy egy végzős diák mögött mindig ott van egy család türelme, aggódása, munkája és szeretete.
Köszönöm kollégáimnak is a munkát, a türelmet, a következetességet és mindazt, amit ezeknek a fiataloknak adtak. Egy osztály nevelése soha nem egy ember munkája.
Végezetül pedig nem kívánhatok nektek könnyű utat, mert az élet sem lesz könnyű. Lesznek nehézségek, akadályok, nehéz döntések, kudarcok, átsírt éjszakák és sokszoros újrakezdések. Kívánom, hogy legyen bennetek elég akaraterő, hit és tartás ahhoz, hogy ezekből mindig tovább tudjatok lépni.
Büszke vagyok rátok, mert fejlődtetek, alakultatok, vállaltátok önmagatokat, és eljutottatok idáig.
Beszédem elején azt mondtam: „Non scholae, sed vitae discimus.” – „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.” Mostantól ez már nem idézet lesz számotokra, hanem feladat.
Menjetek tovább bátran, emberséggel, hittel és tartással.
„Per aspera ad astra.” – „Göröngyös úton a csillagokig.” – Seneca gondolatát idézve.
Isten áldjon benneteket az utatokon!
Riti József Attila
Olvasd el milyen beszédet olvastam fel tavaly, 11. osztályos osztálynevelőként!
Ballagási beszéd tizenegyedikes osziként