„Sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra.” – Kleblesberg Kuno
Klebelsberg Kuno miniszterként maradandót alkotott, kultuszminiszterként szolgálta a hazáját és sikerült visszaszorítani az analfabetizmust a két világháború közötti Magyarországon. 1910-ben az írástudatlanok aránya 33% volt, kitartó munkával elérte azt, hogy minisztersége végén 6%-a csökkenjen ez az arány, mely nem kis teljesítmény, de lássuk is ki volt Klebelsberg.
Magyarország egykori vallás- és közoktatásügyi minisztere 1875. november 13-án látott napvilágot, az Arad-vármegyei Magyarpécskán. Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc származása ellenére igazi magyar volt, egész pályafutását a haza és a nemzet szolgálatába állította. Egy éves belügyminisztériumi és majdnem tíz éves kultuszminisztériumi tevékenysége maradandót alkotott, fellendítette a magyar oktatást és világhírűvé tette a magyar kultúrát.
Apja gróf Klebelsberg Jakab császári katonatiszt, anyja pedig alsó- és felsőőri Farkas Aranka gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja osztrák arisztokratacsaládból származott, melynek birtokai Tirolban, Thumburg vára körül voltak.
Kuno korán félárva lett, nem volt még kétéves sem, amikor 1877. június 15-én, Székesfehérváron, egy sérülés következtében, hosszas szenvedés után, 34 évesen, öt évnyi házasság után elhunyt apja.[1] Szülője elvesztése következtében anyjával együtt Székesfehérvárra költöztek, ahol nagyszülei felső- és alsóőri Farkas Imre (gróf Batthyány család enyingi uradalom gazdatisztje) és Halmán Franciska (1821–1887) segítettek anyjának a gyereknevelésben.
Székesfehérvárott a Ciszterci Szent István Gimnáziumban tanult, az érettségi után, 1893-ban, a család nyomására beiratkozott a bécsújhelyi katonai akadémiára, hol azonban nem bírta, mert állítása szerint „tönkreteszi a szigor és a katekizmusszerű oktatás”[2]. Családja beleegyezése után beiratkozott a budapesti egyetem jogi karára ahol folyatta az egyetemjárás hagyományait és eljutott a müncheni, a berlini, illetve a párizsi Sorbonnera ahol szintén jogot tanult. Államtudományi doktori címet azonban a budapesti egyetemen szerezte, 1898-ban.
Későbbi feleségét még egyetemi éveiben, 1897-ben ismerte meg Siófokon és pár éves udvarlás után 1900. április 24-én, Budapesten, az egyetemi kápolnában összeházasodtak.
Első munkahelye a miniszterelnökségi hivatalban volt, ahova 1898-ban Losonczi báró Bánffy Dezső miniszterelnöknek köszönhetően került ahol, mint fogalmazó segéd kezdett, majd lassan elkezdett felfelé lépni a ranglétrán. 1907-ben azonban már minisztériumi tanácsosként tevékenykedett. Ebben az időben ismerkedett meg Tisza István miniszterelnökkel, aki a példaképe lett.
Minisztériumi munkája után, Tisza István közbenjárása következtében 1910-ben a közigazgatási bírósághoz került, ahol kinevezték bírónak. 1912-ben a hatásköri bíróság tagja, illetve egyetemi tanár lett a Közgazdasági Egyetemen.
1904 és 1914 között közigazgatási munkája mellett a Juliánusz Társaság igazgatója volt, ahol a szlavoniai és a bosznia-hercegovinai magyarság lelki gondozását célozták meg, ezért több népiskolát alapítottak azzal a céllal, „hogy a délvidéken élő magyar szórványok lakosainak gyermekei az iskola révén is magyarok maradhassanak. Az iskolák fenntartása mellett könyvtárakat működtettek, előadásokat szerveztek és analfabéta tanfolyamokat is indítottak.”[3]
Tisza Istvánhoz kötött barátsága eredményes volt, ugyanis miután Tisza másodszor is kormányt alakított (1913 – 1917), 1914 januárjában Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkárának nevezték ki.
Bár nem volt katona és nem teljesített frontszolgálatot alaposan kivette a részét az első világháborúból, ugyanis a Hadigondozó Hivatal elnökeként 1915. augusztus 1-én megalapította az Országos Rokkantügyi Hivatalt, melynek célja a sebesültek utókezelése volt, tovább a pilisi hegyekbe, a Tátrába és az Alföldre több tüdőszanatóriumot tervezett, Korányi Sándorral közösen.
1916-ban IV. Károly megkoronázása alkalmával belső titkos tanácsosi címet kapott, melynek következtében azon kevés emberek közé tartozott kiknek járt a nagyméltóságú megszólítás.[4] Ezekben az években kezdte kidolgozni oktatáspolitikáját és reformelképzelését, melyben a népiskolák fontos szerepet töltöttek be. Továbbá fontosnak tartotta a kultúrstatisztikát, mint a kultúra fejlesztésének a szerves részét. Ugyanekkor, 1916-ban a kolozsvári választókerületben országgyűlési képviselőnek is megválasztották. Ezt követően még három alkalommal megválasztották a soproni (1920-1922), komáromi (1922 – 1926) és szegedi (1926 – 1932) választásokon.
1917 tavaszán a király kinevezte miniszterelnöki államtitkárnak, de ezt a tisztséget alig 10 hétig tölthette be, mert Tisza István június 15-én lemondott, így Kunonak is távoznia kellett. Távozása után a tudományos munka felé fordult és megválasztották a Magyar Történelmi Társulat elnökévé.
A Tisza István ellen elkövetett 1918-as merénylet, majd a tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra megrendítették, de mindezek nem tántorították el a politikától és szerepet vállalt az 1919. február 18-án Bethlen István által létrehozott Nemzeti Egyesülés Pártjában, de a diktatúra sötét hónapjaiban Gyula környékén bujdosott.
A tanácsköztársaság leverése után folytatta politikai pályafutását és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben soproni képviselője lett a nemzetgyűlésben.
1921. december 3-án Horthy Miklós kormányzó kinevezte belügyminiszternek, ahol egyik első intézkedése a választójogi törvény előterjesztése volt, melyben megemelték a vagyoni és műveltségi cenzus, továbbá a nők választójogát (1919. november 17-én született az a rendelet, amely engedéjezte a nők választójogát) 30 évre emelte föl. A választási törvényt végül alig 1925-ben fogadta el az országgyűlés.
Az 1922-es választások következtében a második Bethlen kormányban már nem belügyminiszter, hanem vallás- és közoktatási miniszter. Ezt a tisztséget majdnem tíz évig töltötte be, egészen 1931. augusztus 24-ig.
Rögtön kinevezése után kiemelte az oktatás és a kultúra fejlesztésének a fontosságát, 1925. február 20-án egy beszédében elmondta, hogy „a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat és ezekkel az eszközökkel kell mindig újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság.”[5]
Közoktatásiminiszterként legsürgősebb tennivalója a Trianoni határokon kívülmaradt egyetemek hazaköltöztetése és a tudományos élet megszervezése volt. 1922. augusztus 17-én az országgyűlés elé terjesztett egy törvényjavaslatot melyben létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet és ennek tanácsát, melynek hatáskörébe tartoztak a következő intézmények: Magyar Királyi Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchényi Könyvtár, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos Magyar Iparművészeti Múzeum és a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtára.[6]
A legfőbb feladata az iskolarendszer modernizálása és kiterjesztése volt, ugyanis a kormány egyik legfontosabb célkitűzése az írástudatlanság visszaszorítása volt, mely 1910-ben 33%-os volt. Az oktatásfejlesztés egyik fontos része a tanárképzés, ezért 1924. márciusában az országgyűlés elé terjesztette azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tette a középiskolai tanárképzés reformját. Az 1924. évi XXVII. törvénycikk a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről előírta, hogy a tanárképzés az egyetemek bölcsészkarának a feladata. Továbbá a gyakorlóiskolák létrehozásával kiterjesztették a tanárképzés gyakorlati oldalát is.[7]
Az analfabetizmus ellen vívott harcban fontos szerepet játszott az 1926-ban elfogadott 1926. évi VII. törvénycikk a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról mely 5 kilométeres kerületekre osztotta az országot, azzal a céllal, hogy kijelöljék azokat a helyeket, ahova iskolákat és tanítói lakásokat építsenek. Továbbá a hatóságokat és a földbírtokosokat arra kötelezték, hogy népiskolákat és tanítói lakásokat építsenek.[8] Az építkezés finanszírozása céljából létrehozta az Országos Népiskolai Építési Alapot. Az alapnak köszönhetően három év alatt ötezer tanyai és falusi tanterem épült.
A népiskolai törvény a kisebbségekre is gondolt, az általuk lakott területeken alapított iskolákban a kisebbségek nyelvén folyt az oktatás.
A magas írástudatlanság visszaszorítása érdekében a felnőtt lakosság írás – olvasás tanítására is gondolt és önművelő egyesületek létrehozását szorgalmazta. Ez a kezdeményezése azonban nem valósult meg és pár éven belül elhalt a tervezet.
1925. november 27-én létrehozta a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát, majd sporttelepek, tornatermek építésére kötelezte az önkormányzatokat. Továbbá a fiúk és lányok számára kötelezővé tették a testnevelésórákat.
A népiskolák rendezése után, 1927-ben szabályozták a polgári iskolákat is, azzal a céllal, hogy „a tanulót vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben gyakorlati irányú általános műveltséghez juttassa és ezzel közvetlenül a gyakorlati életre vagy pedig a középfokú szakiskolákra előkészítse”[9].
A polgári iskolákba iratkoztak a népiskolák első négy osztályainak végzőseinek 14-16%-a. Az itteni négyéves képzés főleg gyakorlati jellegű volt. Végzősei főleg óvó- tanítóképzőbe, illetve kereskedelmi iskolákba léphettek tovább, ugyanis a nehéz különbözeti vizsga miatt gimnáziumban alig jutott be olyan diák, aki polgári iskolában végzett.
A nyolcosztályos gimnáziumok mellett reáliskolák és reálgimnáziumok is működtek, melyek egy korábbi törvény (1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról) alapján hoztak létre. A gimnáziumban főleg klasszikus nyelveket (görög, latin), a reálgimnáziumokban pedig természettudományokra és matematikára fektették a hangsúlyt[10]. A három féle középiskola azonban csak 1934-ig működött, amikor egységesítették a középiskolákat, a gimnázium lett a magyar középiskola, ahol fontos szerepet tulajdonítottak a történelemnek, magyar nyelv és irodalomnak és a művészeteknek.
Kultuszminiszteri pályafutása alatt sokat tett azért, hogy hazahívja a külföldön dolgozó kutatókat, így került Cambridgeből haza, a szegedi Orvos Vegytani Intézet élére a C vitamin feltalálója, a későbbi Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert.
Az ő kezdeményezésére az országgyűlés megszavazta az 1927. évi XIII. törvénycikk a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról című törvényt, mely létrehozta a külföldi magyar intézeteket (Collegium Hungaricum), illetve ösztöndíjakat biztosított a kutatok számára. Ezeket az intézeteket a magyar kutatok továbbtanulása érdekében hozták létre. A törvény szerint ezeket az intézeteket „a külföld legfőbb művelődési gócpontjaiban”[11] hozták létre, azért, hogy „a külföld legfőbb művelődési gócpontjaival való állandó kapcsolatunk intézményes biztosítására a külföldi magyar intézetek (Collegium Hungaricum) szolgálnak, amelyeknek célja az ottani tanulmányok megkönnyítése és az ösztöndíjasok vagy kutatók elhelyezése. A külföldi magyar intézetek (Collegium Hungaricum) tudományos kutató intézetből, művészképző intézetből és főiskolai kollégiumból állhatnak, mely osztályok közül kettőt vagy hármat is egyesíthetnek szervezetükben.”[12]
Klebersberg nem volt híve az 1920-ban elfogadott numerus claususnak[13], ezért elérte azt, hogy 1928-ben enyhítsék ennek előírásait, melynek meg is volt az eredménye, mert a következő években 8%-ról (1927-ben) egészen 12%-ra (1932-ben) nőtt a zsidók aránya az egyetemi és főiskolai hallgatók között.[14]
Munkájának nem volt eredménytelen és ezt a nemzetközi szervezetek is elismerték. 1928. július 1-én a Máltai Lovagrend magyarországi tagozata lovaggá avatta.
A magyar kultúrpolitika világhírű lett, ezért 1930 februárja és májusa között Bécsben, Stockholmban, Turkuban, Helszinkiben és Varsóban tartott nagy sikerű előadásokat a magyar tudományos és kulturális politikáról.
Kezdeményezésére 1930. október 11-én megalapítják a Corvin-rendet, hogy kitüntessék mindazokat, akik kimagaslóan sokat tettek a magyar kultúráért és művelődésért.
Elkötelezettsége Szeged iránt ott is kimutatkozott, hogy a szegedi Dóm-téren, 1930. október 24-én felavatták a Nemzeti Emlékcsarnokot. Továbbá 1931-ben kezdeményezte Szegedi Szabadtéri Játékokat, melyet mai napig megszerveznek a napfény városában, a Dóm téren.
Monumentális kultuszminiszteri munkásságát nem nézte mindenki jószemmel, az ellenzék azzal vádolta, hogy minisztériuma (és a kormány) túlköltekezik és feleslegesen költi terheli a költségvetést.
Az 1929-ben kezdődő gazdasági válságba a Bethlen-kormány is belebukott, így 1931. augusztus 18-án lemondott, ezért Klebelsberg Kuno is távozott minisztériuma éléről.
Lemondása után sem tétlenkedett, cikkeket írt, rádióbeszédet tartott, illetve az Alföldről tartott előadássorozatot (1932 május és szeptember között) Szolnokon, Békéscsabán, Szegeden, Nyíregyházán és Szentesen. Továbbá a sportélettől sem fordult el, ugyanis 1932 áprilisában megalapította a Magyar Olimpiai Társaságot, melynek első elnöke lett.
1932. október 11-én a Korányi-klinikán szívrohamban meghalt. A klinikára október 2-én vonult be, ahol paratífusszal diagnosztizálták. Kezdetben úgy tűnt, hogy reagál a kezelésre és javul az állapota, de végül mégsem élte túl.
Október 13-án felravatalozták a Nemzeti Múzeumban, ahova a budapesti lakosság nagyszámban elment leróni végtiszteletét. Október 14-én a gyászolók nagy tömege elkísérte holtestét a pályaudvarra, ahonnan vonattal átszállították Szegedre.
Temetésére október 15-én került sor, Szegeden a Dóm altemplomába helyezték végső nyugalomra. A Dóm-téren tartott gyászszertartáson nem kevesebben vettek részt mint 40 ezren, mely azt bizonyítja mennyire nagyra becsülték a korabeli magyarok. Hasonló tömeg csak Kossuth Lajos 1894-es újratemetésén volt.
Klebelsberg Kuno sokat tett azért, hogy a csonka Magyarországot felemelje az európai hatalmak közé, természetesen kulturális szinten. Bár bírálói mai napig is akadnak, nem mehetünk el azon tény mellette, hogy oktatásreformjával elérte azt, hogy az írástudatlanok számaránya 33%-ról 6%-ra csökkenjen, ezért nem csoda, hogy emlékezete mai napig élénken él, utcák, iskolák, alapítványok és kulturális intézmények viselik nevét, több köztéri szobrot helyeztek el róla Magyarországszerte.
Riti József Attila
[1] Halotti értesítő https://misc.bibl.u-szeged.hu/57529/1/klebelsberg_levelek_55.pdf (letöltve 2024. július 7).
[2] Klebelsberg Kuno élete és munkássága https://edu.ek.szte.hu/klebelsberg-kuno-elete-es-munkassaga/idovonal/ (letöltve 2024. július 7)
[3] KUDLACSEK ZSIGMOND: Klebelsberg Kuno művelődés politikájának alapjai Huszti József kutatásainak tükrében https://acta.bibl.u-szeged.hu/67782/1/2008_klebelsberg_055-064.pdf (letöltve 2024. július 6)
[4] DÉLMAGYARORSZÁG, 1917. január 30, http://digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01917/00023/dm_1917_023_005.pdf (letöltve 2024. július 11).
[5] Klebelsberg Kuno élete és munkássága https://edu.ek.szte.hu/klebelsberg-kuno-elete-es-munkassaga/idovonal/ (letöltve 2024. július 7)
[6] UO
[7] 1924. évi XXVII. törvénycikk a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92400027.TV (letöltve 2024. július 11)
[8] 1926. évi VII. törvénycikk a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92600007.TV (letöltve 1924. július 11)
[9] 1927. évi XII. törvénycikk a polgári iskoláról https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92700012.TV&sear- (letöltve 2024. július 11)
[10]1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92400011.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D39 (letöltve 2024. július 11)
[11] 1927. évi XIII. törvénycikk a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=92700013.TV&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fkeyword%3D1927%2520/XIII (letöltve 2024. július 12)
[12] UO
[13] A zsidóság egyetemi felvételi arányát korlátozó törvény
[14] Magyar Statisztikai Évkönyv, 1920-1935
