Szamosújvárnak három beosztott faluja van: Kérő, Hesdát és Vízszilvás. Vízszilvás nevének változatai a történelem folyamán: „1321-ben* Zaaz-Zyluas. 1340-ben* Zazzyluas. 1441-ben* Wasas-Zylwas. 1451-ben* Wasakzylvas. 1496-ban* Wassag Zylvas. 1498-ban* Wassak-Zylwassa. 1545-ben* Wassak-Zylwas. 1552-ben* Zenthiwán-Zylwas. 1568-ban* Vasak-Zylwasa. 1577-ben* Viz-Szylvas. 1609-ben* Vasas-Zilvás. 1616-ban* Viz-Szilvás. 1643-ban* Visz-Szilvás. 1721-ben* Vis-Szilvás. 1830-ban* Viz-Szilvás”[1]
Feltehető, hogy a települést szászok alapították, vagy szászok lakták, amire utal első előneve is.
Vízszilvás első említése valószínű 1321-re tehető, amikor I. Károly Robert királyunk a falut és a hozzátartozó birtokot a czegei és szentegyedi nemes és gróf Wass családnak adományozta, mely egészen a 19. századig birtokolta, amire a település előneve is utal. 1321 előtt a település királyi birtoknak számított.
Kádár József szerint: „előnevét a Szamos mellett való fekvése, szilvás nevét pedig gyümölcstermelése után vette”.[2]
A templom
Lestyán Ferenc szerint „1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Simon a pápai tizedjegyzék szerint 20 dénárt fizet.”[3]
A reformáció szele a közösséget is érinti, katolikus lakossága unitárius lett, így a templom is. Pár évtízeddel később a faluban a reformáció kálvinista ága is megtelepedik, 1643-1644-ben már református anyaegyházról beszélnek a források.[4] A reformátusoknak, 1644-ben már kőtemplomuk volt. Ezt követően, lassan eltűnnek az unitáriusok és már csak a reformátusok maradnak meg.
A korábbi századokban felépített templom annyira rossz állapotba került, hogy 1807-ben pénzgyűjtésbe kezdtek, azzal a céllal, hogy felújítsák. Elegendő anyagi forrás hiányában az 1809-ben eszközölt javítás elégtelen volt, ezért 1842-re már annyira romos állapotba került, hogy bomladozott, így a vármegyéhez fordultak, az alispántól kértek engedélyt a „kéregetésre”[5], mármint arra, hogy adományokból gyűjtsék ősze a javításhoz szükséges pénzösszegeket. A templom felújításáról nem beszélnek a források, ami egyeltalán nem meglepő, mert annakidején kicsi volt a vízszilvási református közösség, 1850-ben 528 lakosból alig 56 volt magyar és református[6].
A 19. század végére annyira megapadt a közösség magyarsága, hogy saját lelkésze sem volt, „1867–68. Budai Lajos Szentegyedről beszolgáló pap, 1869-ben Mátyás Zsigmond czegei pap szolgált be”[7], 1870 és 1873 között „Nagyváradi Szőcs Sámuel kisiklódi lelkész és Jakabházi Dániel végezték a papi szolgálatot”, 1873-ban pedig Máthé György, szamosújvári lelkész szolgált be ide, „majd 1887-től körlelkészséghez tartozik”[8], pontosabban a szamosújvári körlelkészséghez.
A felújítás
A 20. század folyamán egyre csökken a falu magyarsága, a ’80-as évek elején már alig 30 lelket tartottak számon, saját lelkésze akkor sem volt, hanem id. Bányai Ferenc kérői szórványlelkész szolgált a gyülekezetnek.
A múltszázad hetvenes éveiben a vízszilvási gyülekezetet id. Bányai Ferenc kérői szórványlelkészhez csatolták, aki látván milyen rossz állapotban van a templom eldöntötte, hogy a hívek segítségével felújítják azt. Bányai, 1993-ban Vetési László tiszteletes úrnak adott interjújában (megjelent a Művelődés XLII. évfolyamának, 11. lapszámában) a következőket mondta arról, hogyan álltak neki a felújításnak „Vízszilvás nem tartozott mindig a kérői gyülekezethez, és amikor hozzám csatolták és elmentem először oda, láttam, hogy baj van a templommal, itt nincs amire várni, meg kell javítani. Tervet kellett csinálni, merthát nem foghattunk neki csak úgy, falusiasán. Az egyházkerülethez mentem, és ott Nagy Géza nekem Debreczeni Lászlót ajánlotta. Elmentem hát hozzá, megkerestem a lakásán. Nagyon örvendett, és még azt is mondta nekem, hogy ilyen gyakorlati emberekre volna neki szüksége. Igen nagy kedve kerekedett akkor már a munkához; majd kimentünk és a helyszínen is megnézte. (…) Arra kért, hogy szerezzük be az anyagot, a többit, a terveket ő megcsinálja, és nekikezdtünk a munkának. Először a fedélnek, mert az nagyon rossz volt. Azt lebontatta, leszedetett egy sor követ a régi templom faláról, mert igen magasnak találta. Újból szarvaztatta a fedelet is. Amikor bontottunk már jelezte, hogy a régi cserép nem lesz jó, és nem is jó akármilyen. Menjek el Kibédre, mert onnan kell hozni hódfarkú cserepet. Elmentem oda, megegyeztünk és el is hoztam, mert amire megígérték, meg is lett. Egy kicsit drága volt és a hívek is sokallották. Még azt is mondták, hogy a miénk különb, de most már nem bánják, mert jó, hogy be van fedve.”[9]
A templomnak eredetileg nem volt tornya, csak egy rozoga harangláb (vagy inkább harang állvány) állt mellette, mint ahogy a korabeli képeken is látszik. A jelenlegi tornyot Debreczeni László tervezte, melynek „népi hangulata”[10] volt.
A torony felépítése után a templom külső és belső része következett, a munkálatok azonban csigalassúsággal haladtak előre, ugyanis Debreczeni László nagyon alapos volt, minden kicsi részletre, apróságra odafigyelt, semmit sem bízott a véletlenre. A munkálatok lassúságát az anyagiak is befolyásolták, ugyanis a kis közösségnek nem mindig volt elég pénze az építkezéshez, máskor az építkezési anyagok beszerzése volt nehézséges.
A ’80-as évek elején aztán megtorpantak és teljesen leálltak a munkálatok, egyfelől azért, mert id. Bányai Ferenc lelkipásztor nyugdíjba ment, bár Szilvásra ezután is kijárt Debreczeni Lászlóval, másfelől azért, mert az utóbbi „kivonult a munkából, mert nagyon kritizálták (a hívek[11]), mert nagyon igényes volt, meg aztán beteg is lett”[12].
A történet érdekessége, hogy Debreczeni László a munkáért nem vett el pénz, ingyen dolgozott, „lelke mélyén kötelességének érezte, hogy ennek meg kell lennie, és egyházi és magyar érdek is mindez, mert nagyon lelkesedett”[13], csak az útiköltéségét térítették meg. Továbbá a fentebb említett interjúból azt is megtudjuk, hogy Debreczeni nagyon egyszerű ember volt, és nem voltak különleges igényei sem.
A templom felújítása, negyven éves szünettel ugyan, de a végéhez közeledik, Szabó-Salánki Tibor kérői lelkész (ki Vízszilvásra is beszolgál) irányítása alatt, önkéntes munkával sikerült kívül belül kifesteni és bebútorozni. Továbbá lépcsököt is öntöttek, hogy a hívek (mostanra már alig tizenhatan maradtak) könnyen elérjék a templomot.
A tiszteletes úr kérdésemre elmondta, hogy a hívek 80-90%-a kijár a kéthetente tartandó istentiszteletekre. Ünnepnapokon ennél többen járnak, ugyanis a távollakó hívek is hazalátogatnak.
Napjainkban Vízszilvás nem a legjobb hely a városban, hogy milyen jövő várható a közösség számára borítékolható, de helyiek kitartóak és küzdenek a megmaradásért.
***
Debreczeni László
Debreczeni László 1903. december 18-án született Marosvásárhelyen, de tanulmányait 1923-ban végezte Kolozsváron, ahol írni kezdett. Első írását 1924-ben publikálta az Ifjú Erdély szépirodalmi, tudományos ifjúsági folyóirat, amely az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) havilapja volt. Kelemen Lajos bíztatására Erdély középkori épületeit kezdte el rajzolni.
Az Erdélyi református egyházkerület és Makkai Sándor püspök megbízásából, 1928 és 1944 között az egyházi építészeti emlékek és műtárgyak összeírásával, a műemléképületek gondozásával, épülettervezéssel foglalkozott.
1945 és 1948 között hadifogságban volt, majd hazatérése után, 1949-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet műszaki felelőse volt.
Pályafutása alatt több templom felújítási munkálatain is részt vett, utolsó (de be nem fejezett) munkája a vízszilvási templom javítása volt. Mindezek mellett több szakkönyvet publikált, illetve számos erdélyi író és költő (pl. Dzsida Jenő) köteteit illusztrálta.
Debreczeni László 1986. szeptember 20-án halt meg Kolozsváron, munkássága (melyben Kós Károlyt követte) megmaradt az utókórnak.
Riti József Attila
A linkre kattintva láthatják, hogyan alakult a vízszilvási magyarság számaránya
https://varga.adatbank.ro/?pg=3&action=etnik&id=5314
Bibliográfia
[1] Kádár József – Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, VII.: A vármegye községeinek részletes története (Tők–Zsugásztra). Deés: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901,120. o.
[2] UO
[3] Lestyán Ferenc – Megszentelt kövek, Szentegyházas épületek, Gyulafehérvár: A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása. 2000,
[4] UO
[5] Kádár József – Szolnok-Doboka vármegye monográfiája, VII.: A vármegye községeinek részletes története (Tők–Zsugásztra). Deés : Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1901,129. o.
[6] https://varga.adatbank.ro/?pg=3&action=etnik&id=5314 (letöltve 2024. május 2)
[7] UO
[8] Lestyán Ferenc – Megszentelt kövek, Szentegyházas épületek, Gyulafehérvár: A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása. 2000,
[9] Vetési László – Az utolsó félbemaradt templom, Művelődés, XLII évfolyam, 11. szám, 10. o
[10] UO
[11] A szerző megjegyzése
[12] Vetési László – Az utolsó félbemaradt templom, Művelődés, XLII évfolyam, 11. szám, 10. o
[13] UO
